Tápióbicske

Kulturális intézmények

Fehér István Művelődési Ház és Könyvtár

2764 Tápióbicske, Rákóczi út 61.

A tápióbicskei közélet fontos színtere a Fehér István Művelődési Ház. Az épületet 1974. augusztus 20-án vehették birtokba a helyi lakosok, amit példás összefogással építettek fel. Fennállásának 25. évfordulójára, a képviselőtestület határozata alapján, felvehette a falu egykori bírójának Fehér Istvánnak a nevét, akinek nevéhez fűződik a napjainkban is élő, hagyományként őrzött, zsemleosztás. Itt találnak otthonra a helyben működő klubok, civil szervezetek, itt kerülnek megrendezésre a társadalmi rendezvények, melyek a faluközösséget érintik. Színpadi produkciók, kiállítások, bemutatók, bálok, értekezletek lebonyolítására alkalmas. Az intézmény olyan közösségi színtér, amely saját kulturális programkínálattal is rendelkezik. Helyileg könnyen elérhető, a programok zömében ingyenesen látogathatók.

Az 1958-ban létrehozott községi könyvtár, könyvállománya megalapulása óta folyamatosan gyarapszik, fejlődik, aktualizálódik, 2019-es adatok szerint a kikölcsönözhető állomány meghaladja a 8 ezer darabot, valamint mintegy 12 -féle folyóirat közül válogathat a látogató. Ezen felül rendelkezik multimédiás- és videógyűjteménnyel is, igyekezvén kielégíteni látogatókörének igényeit. A könyvtár informatikai részét 2 számítógép alkotja,amely internet hozzáférést biztosít a látogatóknak, valamint nyomtatásra is van lehetőség. A könyvtár célja, hogy gyűjteményével, annak gyarapításával továbbra is megfeleljen az olvasók, művelődni és szórakozni vágyóknak tartalmas és minőségi kiadványok beszerzésével.

A 2018. március 20-ai átadás óta a két intézmény egy felújított épületen belül várja a látogatókat a legtöbb igényt kielégítő külcsínnel és belbeccsel.

Nyitvatartások:

Fehér István Művelődési Ház:

Hétfőtől péntekig 8-17 óráig, illetve rendezvényekhez igazodó nyitvatartás.

Könyvtári, Közösségi és Információs Hely Tápióbicske:

  • Hétfő: 13:00 – 17:00
  • Kedd: 9:00 -12:00 – 13:00 – 17:00
  • Szerda: nincs kölcsönzés
  • Csütörtök: 13:00 – 17:00
  • Péntek: 9:00 -12:00 – 13:00 – 17:00
  • Szombat: 9:00 – 12:00 (iskolai tanítási időben)

Elérhetőségek:

Fehér István Művelődési Ház:

telefon: 29/956-191

e-mail: muvhaz.tapiobicske@gmail.com

Könyvtári, Közösségi és Információ Hely Tápióbicske:

telefon: 29/956-192

e-mail: tbicske.konyvtar@gmail.com

Megszakítás